A hátunk mögött – 2011. november

A hátunk mögött – 2011. november

Loading

Novemberben negatív rekordot döntöttem, sikerült 1, azaz egyetlen alkalommal elmennem futni, ekkor kemény 16 km-t abszolváltam. Rrróka blogtárs szintén 16-ot futott, csak ez nem a kilométerei, hanem az edzései száma (ezekből jött neki össze 170,8 km, köztük egy húzós félmaraton). Hát, ugye, a munkahelyi dolgok, a család, az új projekt, meg ilyenek, de mint tudjuk, mentség nincs, csak racionalizálás.

Igyekeztem a lehető leggusztustalanabb Excel-grafikont összehozni, nem tudom, van-e ennél lejjebb:

Hullámokban tört rám a szégyen, mikor ezt számolgattam tegnap, gyorsan fel is húztam a nyúlcipőt és elugrottam a töltésre, hogy magam előtt is bizonyítsam, még legény vagyok a gáton! Két hossz fért bele (10,4 km), megvolt 53 perc alatt, de közben meg-megálltam, hogy fotózzam a ködöt.

Ilyeneket lőttem, tessék, csak nektek (még pár fotó a "tovább"-ra kattintva):

69 thoughts on “A hátunk mögött – 2011. november

  1. 1958.3 vs 1958 🙂 Ezt ha direkt akarjuk sem lehetett volna jobb 🙂

    Per pillanat 2000.73 km. Lusta disznók, ha jöttetek volna Velencei tavat kerülni, most még vezetnétek… De még szoros a küzdelem, ha fejenként toltok 150-170 km-t decemberben, még semmi nem dőlt el… 🙂

    Mindenesetre akkor még én sem dőlhetek hátra, hajrá mindenkinek decemberben! 🙂

    A képek egyébként jók, én imádok ilyen időben futni, mint tudjuk 🙂 Én videóztam is a tájat:
    utunkultraba.blog.hu/2011/12/04/ultrahang_i_paul_desmond_take_five

  2. Lemúr Miki, ha így folytatod még magaddal rántassz a kilométerek nélküli világba…
    Lelkesedj.
    Hiába volt nov első részében 190 kilometerem, ha az utolsó hetében már csak 12t raktam hozza.
    Ez a december meg csak teremsportokról szól.

    Bitliszbának pedig innét is csak gratula.

  3. Miki, ez meg mindig a poszt-maraton blues? Kicsit kulonben nekem is alabb hagyott a futokedvem, de szerintem ez telen valamennyire magatol ertetodo. De azert az 1 az 1. Akartam mondani, hogy jovo heten jovok haza par napra es hogy nem megyunk-e egyutt futni mi 3-an, de lehet most nem az igazi? :/

  4. Csak ide tudom írni, hogy számomra a Futóblog megdöglött. Már semmi futószakmai bejegyzés nincs, csak buliszervezések, bulifotók, stb. A régi, hozzáértő, tapasztalt csávók teljesen eltűntek onnan, Ras, Boibo, Szaszit, Belone, stb. Itt össze kellene rántani ismét őket. Legyen a Hosszútáv blog a komoly futók fóruma!

  5. @BGy: hónapok óta nem olvasom a futóblogot, egyik oka pont az amit te írtál. nagyon jól leképezik ezt az egészet a futóblog pólók: az első egy futóblogos felső volt nike jellel, most meg nike póló kis futóblog felirattal. hát ez van, kell a reklám.
    részünkről szerintem folytatjuk, ahogy eddig, félkomolyan, beszámolókkal, tapasztalatokkal, nem pedig magunk körül gerjesztett óriási felhajtással.

  6. En mar a dk-t is csak elvetve utom fel, sot egyszer-ketszer mar a Futotarsakbol is majdnem kijelentkeztem ugy egyszer es mindenkorra… Itt meg jo:-)

    Rrroka, lemur urak, tegyuk hivatalossa a dolgot, ajanljatok egy idopontot 13-16! Cserebe hozok nektek egy jo cseh sort (vagy borosok vagytok inkabb?);-)

  7. @BGy: @helga84: Ne legyünk szigorúak a Futóbloggal, végül is egy szponzorált marketingblog, a célja az eladási mutatók növelése. Most a mögötte álló koponyák úgy látják, ennek a módja a közösségépítés és buliszervezés. Mivel egy aktív futónak már kialakult a képe a Nike-ról, új piacot is meg kell hódítani azok bevonásával, akik eddig nem futottak (ld. DK-szatelitprojekt).

    A Hosszútáv blog meg kicsit más, ugye. Arról szól, hogy van két ürge Érden, akik futnak és (általában) élvezik.

    És ne feledjétek, a Hosszútáv blog az lesz, amivé az olvasók teszik. Előre! (Ja, pólót nem nyomunk, az tuti. Én hűtőmágnesben gondolkodom.)

  8. @rrroka: kis csapatommal is éppen ezt taglaltam, gyakorlatilag elköcsögösödött a futóblog és lassan a fészbúkon a futótársak is. Kevés már az értelmes eszmecsere. De lehet, hogy csak megöregedtünk.
    @helga84: A fészbúkos futótársról már én is ki akartam jelentkezni, mert elárasztotta az engem nem érdeklő megjegyzések tömkelege. Ugyan az a bajom, mint a futóbloggal

    A Nike úgy látszik, nem a cipő tudására, hanem egy virtuális életstílusra hegyezte ki a marketingjét. Na, ezek után lehet, hogy nem kellene elmennem a holnapi találkozóra Pöstön. :))

  9. @Lemúr Miki: két érdi ürge? Nincs tudathasadásotok még? Róka, Lemúr, sügér(később cápa), ürge? Én egyelőre csak a futrinkát vállaltam be. :))
    Értem én a Nike-t, meg is emelem a kalapom a marketingesek előtt, mert ahhoz értenek. De csak ahhoz. Nekem van egy konkurens cégem, akiknek szarabbak a cuccaik, mint a miénk, mégis jobban nyomják, mint mi, mert a marketingben ott vannak a topon. 🙁

  10. Miki: Hahaha!! Ezen mekkorat rohogtem!! “szinte mindig” Oriasi!:-D A 2.fele viszont komoly, rroka tenyleg nem iszik?!
    En amugy nem vagyok szigoru a futobloggal, nem akarom lehuzni oket, csak mar nem igen olvasom. Engem elvesztettek, de nyertek cserebe 625 uj futot, en belatomh megerte:-)
    Bgy: Haha! Detto! Neha enyhen irritalt is leszek, mint pl Dvorcsak Laci felmeztelen furdokadas kepei lattan. Arrol nem beszelve, h “reggel ugy eteztem, mintha kicsit fajna a kislabujjam, adjatok tanacsot – fussak vagy pihentessem, nyeljek ra egy level ibuprofent, polcoljam fel jegeljem, kenjem be lobalzsammal?” “ne fussal, hulye vagy? Egy eletre tonkreszed magadat” no comment..

  11. @BGy: én már kiléptem futótársakról, annyi volt a nem érdekes infó. egész napokat el lehet ott csetelni, nekem erre most nincs időm.

    @helga84: jaja, mostanában nem iszok, bár hétvége pl kivétel volt, azért nem mentünk vasárnap velencére. 🙂 amugy a sört és bort is szeretem, csak nem bírom. ha úgy döntök iszok, akkor sokat, mert nincs értelme, két sörtől fejfájást kapni. 🙂

    @Lemúr Miki: hűtőmágnes? 😛

  12. @Lemúr Miki: Pólót én is kérek:) Én még ugyan friss futóhús vagyok és személyesen senkit nem ismerek a futóközösségből, de innen a világ másik feléről az jött le, hogy ha ide kommenteltem, esetleg tanácsot kértem, akkor mindig, de tényleg mindig jött egy korrekt válasz és segítség, ami nekem különösen fontos, mert egyedül futok. Szóval nekem már az elejétől fogva szimpatikusabb a Ti blogotok:) Ti vagytok a királyok!

  13. @BGy: Jól esik, de nem vagyok túl komoly, sőt, most is csak a félmajmos lárvalámpa miatt írok!:) Na jó! Az excel-grafikon is tetszik, a mai szoftverek már nem tudnak ilyen minőséget. (De tényleg Miklós, Excel 2.0-át használsz?)

    A FB kérdésre visszatérve: valóban megváltozott valami. Pont akkoriban kezdtem futogatni, amikor indult, előtte semmilyen specifikus oldalt(blogot) nem olvastam, ezért kialakult egyfajta kötődés. Sosem voltam futóklub rendezvényen, és csak nicknév alapján ismertem mindenkit, de mégis!

    Telt-múlt az idő, jött egy poszt és megesküdtem volna, hogy egyszer már megjelent, ráadásul a kommenteket is olvastam már valahol (és sehol egy csillámfaszláma:)).

    Aztán az erdőben bolyongtam, amikor egy zöld szempár közvetlen közelről belenézett a lámpámba. Macskára gondoltam, de röfögött. Kihordtam lábon egy infarktust, a disznóról viszont folyton a csülökre asszociálok, ezért dúdolgatni kezdtem egy refrént, ami a “húslevesek, mártások és feltétek” vidám világáról szól.

    Eljutottam addig a szövegben, hogy:
    “Tarka-barka ruházatomban mint egy gombolyag, én leszek majd a legboldogabb.”
    És erről (hipp-hopp) a futóblog volt az első ami beugrott…

    Ez az én hiteles történetem, elnézést, hogy hosszú lett. A másik FB-ról sokkal hamarabb elimináltam magam és búcsúzóul itt van a dal:
    http://www.youtube.com/watch?v=ujP_TIjXFXY

  14. @helga84: a pénteki party a juniorokkal valószínűsége csütörtök este 40%. Holnap egész nap Pesten vagyok, de ha este 9-ig maradnék a juniorokkal, éjfélre érnék haza. Nem is tudnék ott kivel beszélgetni. Mit kérdezzek? Miről beszélgessek? A jópofizás nekem nem megy. Lassan döntenem kellene.:-/

  15. Hmmm… annyira magas a labda, sokáig gondolkodtam egyáltalán leírjam-e amit gondolok futóblog témában. Egy pár napja szóltam hozzá ott egy poszthoz, és megírtam őszintén, hogy 1.szerintem nem túl vonzó a felhívás amit feldobtak 2.nehéz lehet a szmog-betondzsungel világban motiválni embereket, hogy nekiinduljanak futni.
    Amit kaptam azt el nem hiszitek! 🙂
    Válaszoltam minden kemény beszólásra tisztességgel egy darabig, viszont amikor a puszta cinizmus és a lenézés sütött a sorokból, egy kedvencek menüsor rövidítés lett a vége. Rossz a szájízem a mai napig. Nem hinném, hogy a bólogató Jánosok viszik előrébb a Világot. A véleményem őszinte volt, és nem hinném bárkinek ártottam vele.
    BGY hozzászólása nem mondom, hogy nem adott egy olyan érzést hogy igen, talán igazam van.
    De mint rrrokának is megírtam a közelmúltban:

    …”mikor futni kezdtem a Ti blogotokban találtam meg a szakértelem-lazaság-humor olyan elegyét ami jó ösztönzés volt”…

  16. @rrroka:Én attól még keresem a társaságukat, szerintem előbb-utóbb nyávogni is fognak a kedvemért!:).

    @saaby.: Azt azért látni kell, hogy nagyon sok embernek mutat pozitív példát, sok embernek nyújt igazodási lehetőséget, így sokan fogják védeni a szent tehenet. A rossz stílus és a másik (akár szándékos) félreértése pedig nem FB-s sajátosság. Béke!:

  17. @helga84: nekem amugy azért marad már ki az iszogatás, mert két napig regenerálódok utána, és ez már nem megengedhető.

    @saaby.: mi volt ez a felhívás? melyik poszt? beleolvasnék.

    @csiripiszli12: örülök, hogy segítettünk! 🙂 ahogy vmelyik másik posztban írtam borbolettának, az edzésterv egyik legfontosabb része a pihenőnap, ha ez kimarad, az sokkal rosszabb, mintha edzés marad ki.

    @BGy: megkezdtük a mörcsendájz termékek tervezését… 😀

  18. @csiripiszli12: egész pontosan ezt írtam borbolettának, akivel ugyanazt az edzéstervet csináltuk végig: “pedig egy kimaradt edzés igazából még jó is, hiszen a soron következőre így rápihensz. persze ha az edzésterv felével elmarad az ember az már nem is az edzésterv, de ha 10-15% kimarad, attól még nem veszít a hatékonyságából. nekem szinten minden héten kimaradt egy, volt h kettő is. a keddi résztáv és a vasárnapi hosszú a legfontosabb, a többinek az a feladata, hogy munkában tartson. ezért nagyon fontos a hétfői szünnap, mert akkor fejlődik az ember a regeneráció alatt. ha ezt kihagyod, akkor jön a sérülés, és a fáradás.”

  19. @saaby.: végigolvastam, szerintem egész korrekt beszélgetés volt. 🙂 én szeretek pesten futni, vannak izgalmas helyek és útvonalak (nem véletlenül találtuk ki anno a városnéző turistafutást), én attól vagyok ki, hogy vannak olyanok akik csak szigeten tudnak futni, lenyomnak 6-10 kört is akár, ami már-már beteg dolog szerintem. 🙂
    nekem ez a masszív marketing nem tetszik az egész körül, nem szeretem a futóceleb közeget, és hogy megy a személyi kultusz építés.

  20. @csiripiszli12: Végül úgy döntöttem, nem megyek. Hajnal háromkor keltem, mert 7-től volt programom Pesten. Illetve Budán. 9-re végeztem, aztán elindultam haza, Nyíregyházára. Közben még elintéztem ezt-azt. Sebaj, legkésőbb Bécsben úgyis összefutunk. :)) Nálam kb. 20 éve kezdődött a Zep és Deep Purple mánia. Az akkori szovjetek hordták ide az általuk kiadott lemezeket 2-300 forintért. Emiatt néhány cirill betűvel van írva. De a Presence és az In Through the Outdoort sikerült eredetiben megvenni. 600 és 700 forintért. Egy öregnéni a piacon árulta az unokája “kacatjait”. :))) Ugyanitt karcos Alla Pugacsova lemez eladó. :)))
    @rrroka: személyi kultusz! Jó megjegyzés! Én nem gondoltam volna, hogy DK-t sikerül ennyire felépíteni. Százakat vonz!

  21. @Lemúr Miki: Black Sabbathot én is hallgattam. A Talpalávalókból ítélve arról az ösvényről nem is tértél le nagyon. Ők a gyökerei sok death, black és mittomén milyen metál bandának.
    A Paranoid magyarul:
    Kispiricsi falu végén folyik el a kanális,
    Enyém leszel kisangyalom, ha bánja az anyád is.

    Mind megitták a pálinkát nem tudtak hazamenni,
    Kispiricsi falu végén kocsit kellet fogatni.

  22. @BGy: Jól van, teljesen érthető, hogy nem dekkoltál itt egész nap a buli miatt. Ha előbb nem, Bécsben majd találkozunk 🙂

    @Lemúr Miki: @BGy: A Deep Purple-t is szívesen hallgattam, de az igazi a Zeppelin volt. Ünnep volt, amikor a rádió kívánságműsorában volt valami, bármi tőlük 😀 Aztán később megismertem a teljes albumokat is, és láttam, hogy mennyire sokszínű zenét játszottak.
    A Black Sabbath viszont valahogy kimaradt…
    vagyis… nem, ezt ismertem, csak nem tudtam, hogy az 😀 (közben elindítottam a Paranoidot)

  23. @rrroka: Köszi! 🙂
    Hát, a következő célt szó szerint magasra tettem… Jövőre a félmaraton távot szeretném megszelídíteni. Neveztem a bécsire, de az igazi kemény dió a szekszárdi lesz. Arra szeretnék tisztességgel felkészülni. Meg a Kékes futásra.

    Emellett még gyorsulni szeretnék, meg terepfutásokat, ha lehet, szintes terepen. Aztán hogy hogy sikerül mindezt összeegyeztetnem, majd meglátom. De ezek a tervek 🙂

  24. teljesen egyetértek abban, hogy mára csak a hosszútáv.blog lett az egyetlen komoly futós szakmai oldal.

    Éppen ezért van némi csalódottság bennem, hogy még mindig nem készült el a hiánypótló tesco vs decathlon fényvisszaverő mellényes teszt. Most komolyan, ilyen jellegű szakmai írások nélkül akartok betörni az elit futóblogok piacára? :D)))

  25. @csiripiszli12: a Kékes futásra nagyon régóta szeretnék eljutni, de nehéz a logisztikája. nyáron viszont ott nyaraltunk, felfutottam a déli sípályán ( hosszutav.blog.hu/2011/07/22/a_matraban_futni ), nagyon nagy élmény volt még így egyedül is!

    @viito: “mára csak a hosszútáv.blog lett az egyetlen komoly futós szakmai oldal”, hát erre nem tudok mit mondani. :)))
    a fényvisszaverős cikk továbbra is tervbe van véve, egyszerűen csak nincs rá kapacitás, még simán futni sem jutottam el a héten. szerettem volna írni egy edzésterv értékelőt a balatoni félmaraton után, de egyszerűen nem jut rá 2-3 óra, hogy egy normális cikket összehozzak. nem panasz ez, mert helyette más dolgaim meg nyilván haladnak, de tudom, hogy itt is vannak bizonyos kötelezettségeink. 🙂

  26. @BGy: háát.. választ is kaptam a kérdésemre azthiszem 🙁

    1 éjszakát Bécsben alszom verseny előtt, és vonattal szándékoztam menni. Reméltem, hogy a hátizsákom le tudom adni valami hasonló csomagmegőrzőben, mint ami az itthoni versenyeken van, de a VCM honlapja szerint csak az a szolgáltatás él, hogy az egységes zacskókba rakott cuccot elviszik a rajttól a célig. A Te fotódon viszont úgy látom, hogy ezek a zacskók elég pindurkák, tényleg max egy pulcsi-hosszúnadrág páros fér el bennük. Ez azért így nehezíti a helyzetet. Na mindegy, majd kitalálom.

Hozzászólás a(z) rrroka bejegyzéshez Válasz megszakítása