8. Szederkény-Bóly Ultrafutó ünnep

8. Szederkény-Bóly Ultrafutó ünnep

Loading






Meddig jutok el ötpercesben…?


Valamikor január legelején kocogtunk haza a szerdai futónagykövetes közös futásról Szilvivel, és mondtam neki, hogy jó volna futnom nekem is valami komolyabb aszfaltos távot a Blackhole-ig, mert két éve nem voltam sehol sík versenyen. Erre azt mondta, hogy van ez a Szederkény – Bóly 100 km közösségi futás, ő indul rajta, 10 órán belüli százast tervez… Ahhaaa oké…! Nagyon kedves és jó emberek szervezik, nagyon olcsón, benne van, érem, vacsora, kíséret, csimbumcirkusz. Hát én egy százast tuti nem futok! – mondtam neki. Van 57 km is, válaszolta, és sorsom eldőlt, mire hazafutottam már kész tényként adtam elő kis feleségemnek, hogy megyünk, szállást, kaját, mindent intézek! Fél óra múlva megkaptam a visszaigazolásokat, nevezés oké, szállás oké, utána aztán megnéztem hol is van Bóly.

Magtár Villa, teljesen új szálláshely, jó reggeli, és van cipőkanál! Ez 50-100km után nagyon fontos!

Bóly kb fél úton van Pécs és Mohács között, rendezett, felújított sváb kisváros, Batthyány-Montenuovo kastélyuk, parkjuk, sportcsarnokuk, sportpályájuk is van, utóbbi lett ennek a száz kilométeres ultratávnak a rajtközpontja.

A felkészülésem részleteivel nem tudlak titeket untatni, két éve kb ugyanazt futom, heti 50-80 km beszélgetős tempóban, nincs résztáv, nincs iramjáték, nincsenek ultratávok, a covid óta kétszer futottam 50 km-t. VISZONT 4-500 km-el több ment 2020-2021-ben a lábamba, mint amikor a 10 óra 8 perces százasomat futottam 2017-ben!
Lőw András szerint évi 2500 km-ből bármit le lehet futni, én ezt azzal egészítem ki, hogy azért nem mindegy milyen tempóban.
Én most szerettem volna egy gyorsat, erőset futni. 2600 km-em van. Egészen kíváncsi lettem.

Mivel évek óta nem gondolkodom tempóban, sem edzésen, sem versenyen, csak annyit mondtam, ha kérdezték mi a terv, hogy 150-es pulzus, azt meglátjuk mi jön ki belőle. És hogy meddig jutok el vele. Az tök menő volt, hogy a szálláson csak futók voltunk, ment péntek este a sztorizgatás, latolgatás, ilyenkor a történetek alapján az ember jól fel tudja mérni az erőviszonyokat. Abban biztos voltam, hogy Szilvi majd nagyon elől fog végezni, de voltak olyan nevek a nők százas rajtlistáján, akiknek többszörös Ultrabalatonos meg Spartathlonos tapasztalatai vannak.
Én nem ismerek szinte senkit ebből a bolond szcénából, de azért a saját látogatásaim az ultrát világában adnak némi municiót.

A szobaszomszéd srácról például kiderült, hogy ő öt percen belüli tempót tud futni ultrákon, az nem rossz, nem rossz. Az én távomon, az 57 km-en indul szóval az ő hátát fogom nézni az elején, aztán meg nem látom többet, úgy elhúz, gondoltam akkor.

Útravaló
Útravaló. A zabkekszet, meg a csokis banánt nem vittem magammal, az nasi!

Kis feleségemmel jót vacsoráztunk, bőven ettem szénhidrátot is, így nyugodt szívvel aludtam át az éjszakát a 4:30-as ébresztőig, brrr, van hátránya a reggel hatos indulásnak. Előző este minden ruhát kikészítettem: vékony futónadrág, brubeck thermo aláöltöző, karszár, “Róka” feliratos tehcnikai póló, sapka, kesztyű. Mínusz 1-2 fokot ígértek reggelre, ami felmegy 6-8-ra napközben, vagyis rétegek kellenek, hogy tudjak vetkőzni közben. Aztán mindent bepakoltam a hátizsákomba: nyolc vitatigris és két sós datolyás szelet előre, majdnem két liter víz hátra, még 4 vitatigris, meg egy zabszelete hátra. Zsepi. Füles. Kb ennyi kell. Szilvi sokat ugrat, hogy mindig büfézek és trécselek a frissítőpontokon, hát most nem terveztem megállni, ha nem muszáj.

Most egyedül autóztam ki a rajtba, Andit hagytam aludni, napközben még dolgoznia kellett. Nem tudtam mit kezdeni magammal a rajtnál, hideg volt, de franc sem melegít egy ultra előtt. A hasamban hideg pizza lötyögött baracklével és kávéval keverve. Sehogy sem akartam kibújni a jó meleg kabátomból. De aztán láttam, hogy egyre többen leszünk, és senki más nem nyafog a vékony ruházat miatt úgyhogy magamra vettem a harci szerelésem, bezártam a kocsit, elindultam a rajthoz, majd visszamentem megnézni bezártam-e a kocsit.

Jött a visszaszámlálás, dudaszó, rajt, elindultunk Szilvivel szinte legeslegelől, de szép nyugisan, ahogy száz kilométer lefutásának kezd neki az ember, amire rámegy a napja nagy része.
Futni mentünk, majd jövünk!
Nekem nem szabad sietnem az elején, kell 2 km mire elérem az üzemi hőfokom. Akkor mondtam Szilvinek, hogy a végén találkozunk, én most belehúzok, aztán szépen feltoltam a pulzust 150-re, ahogy azt terveztem, mozgásra figyelve. Kelt fel a nap, a pálya kb sík, kifejezetten jó volt futni. Fotósok, kísérők, fények, a többi futó előttem, majd egyre kevesebb futó előttem. Az órámon olyan számlap van állítva, amin nincs tempó (idő, pulzus, táv, lépésszám van), és szándékosan nem figyeltem a kilométereknél a tempó jelzést, ezzel nem akartam foglalkozni, de azért az ember érzi azt, amikor jól megy. Pláne mikor kezdtem felfutni a szobaszomszédunkra, Farkas Árpira, akiről tegnap gondoltam, hogy a hátát fogom látni rövid ideig, és tényleg nagyon lendületesen indult neki. Most viszont könnyen felfutottam rá, még pisilni is megálltam mielőtt megelőztem volna, mert annyira fura volt, hogy mindjárt utolértem és én állok az élre.

Napfelkeltés futás
Napfelkeltés futás. Ilyenkor tényleg nagyon jó futni, és azt mondod, okés volt az a korán kelés 4:30-kor.

Ekkor jött a kijózanítás, egy remek mozgású vékony fiatalember, Dittrich András előzött meg minket kb egyszerre, viccből kérdeztem Árpit, hogy ugye nem százon fut a srác, a válasz meg az volt, hogy de igen. Ó értem. Mindig van egy erősebb kutya ugye…
Egy lejtőn elléptem Árpitől, valami nem stimmelt a pulzusával. Messze előttem Dittrich Andris, volt aki vontasson, aztán megállt frissíteni, megelőztem, hiszen nálam volt minden bőven, nem azért cipekedek 3-4 kilo cuccot, hogy még perceket álljak, ugye. Persze simán felfutott rám, megelőzött megint, hogy aztán egy újabb frissítésnél megint én kerüljek előre. Egy dombosabb részen beszélgettünk kicsit, elmondta, hogy a száz km végén majd még fut hozzá egy huszast. Gondoltam magamban, ne szívass, hogy edzésnek öt percesben futsz 120 kilométert baszki! Mert néha azért láttam az órámon a kilométer rezgésnél, hogy bizony szintemelkedéstől függően 4:40 és 5:20 között futkározunk. Egy hosszabb emelkedőn a pulzusra figyelve elengedtem messze elém, hogy aztán az azt követő lejtőt szépen megfutva szinte teljesen utolérjem, megint megállt frissíteni, majd felfutott rám és vidáman elmondta, hogy a következő településen lesz palacsinta a ponton, tervez vagy hatot megenni, és pár réteget levenni. Én akkor sem terveztem megállni, a palacsinta gondolatára is összekavarodott a gyomrom, mondtam is neki, hogy nálam ennél az intenzitásnál marad a vitatigris, víz, datolyaszelet szentháromság.

Dombok
Dombok. Felénk is van ilyen, szóval nekem nem volt meglepetés, hogy van szint a pályában.
400 méter se nem sok, se nem kevés, pont okés, h ne legyen unalmas.

Beértünk Erzsébetre, megállt, enni, inni, öltözni, én mentem tovább, utóbb megtudtam, hogy sajnos idén nem volt palacsinta. Talán ez lehetett az oka, hogy többet nem ért utol? Nem tudom. Valaki azt mesélte, hogy meg szokott állni ebédelni a mamájánál Szederkényben, dehát ilyet csak nem csinál már az ember 100 km közben…!

Mindegy is, mert nekem eljött az a rettenetesen szürreális pillanat, amikor elértem a 42,2 km-es maratoni távot, és bár korábban számolgattam, hogy kb milyen időm lesz, hitetlenkedve néztem az órámat: 3 óra 32 perces maratont futottam 57 km közben. Ez azt hiszem a harmadik legjobb maratoni időm…? Elég megdöbbentő volt ultratávon ezt látnom, hiszen én TUDOM, hogy nem tudok ilyen gyorsan futni ennyit.
Volt egy álom idő tervem, hogy ha minden klappol, akkor négy órával kezdődik majd a teljesítésem, de most akárhogy is számoltam, az jött ki, hogy ha hatpercesben folytatom, akkor is öt órán belül leszek, és nem éreztem, hogy nagyon lassulni fogok.

Ennyi fogyott
Ennyi fogyott. Hét vitatigris, fél sós datolya, 1,5 liter víz. Lehet picit több kellett volna.

Persze tévedtem, fejben valami átfordult, a biztos tudata a jó eredménynek csökkentette a motivációm, vagy fene tudja, lehet, hogy az üzemanyagom kezdett fogyni, mert túl kevés ehhez az intenzitáshoz fél óránként egy vitatirgisnyi cukor? A lényeg, hogy 47 km-nél éreztem, hogy kihullok az eddigi flowból, a jelen tudatosságába húz vissza a fáradtság, és bár semmi konkrét bajom nincs, a pulzusomra már nem kell figyelnem, mert 5:30 fölé lassulva már messze nem éri el a 150-et, és nem is tudok annyi erőt kifejteni, hogy emeljem. Szederkény után egy utolsó nagy dombunk volt, 6:20-as tempó. Oké, még 5 km van hátra, azzal már nem lesz baj, nem szenvedek, csak nincs kraft, de ez végül is normális, az utolsó pár kilométeren sosincs kraft, mindegy, hogy 21, 42 vagy 57 vagy 100 km-t futunk, az utolsó néhány az, ahol már elég volt, elfogyott, legyen vége.
51 km-nél láttam, hogy Abai Robi fotózni fog, gyorsan megigazítottam a hajam, utóbb láttam a képen, hogy vigyorogtam is, de a futómozgásom már elég robotos, sarokra érkezős.

Előtte-utána
Előtte-utána. A hajam rendben! A mozgás az változik, meg a ruházat is.

Beértem Bólyra, kis utcákon kanyarogtam, és az egyik egyszer csak nagyon ismerősnek tűnt, mintha ez vezetne a sportpályához, ahonnan indultuk? Az nem lehet, még csak 55 km-nél vagyok. Lehet hogy csak 56 km lesz a táv, nem 57? Rosszul mért az órám? Levágtam a kanyarokat? Nekem mindegy, ilyen jól még sosem esett, hogy picit hamarabb van vége! Bekocogtam a célba, a speaker a pécsi futónagykövet társam volt, egyből idézte: “Róka vagyok Érdről!”, én meg csak nevettem, kaptam érmet, megkérdezték mi újság, mondtam, hogy bitang jó, hogy nem kell még egy 43 kilométeres kört mennem, lerogytam a focipálya lelátódombjára, és élveztem a napsütést.

Nagyon hamar beért Farkas Árpi, nem gondoltam, hogy ennyire közel volt, alig 3 perc különbség lett köztünk, szóval miután “Mi tartott ennyi ideig?” kérdéssel köszöntöttem, gratuláltam neki, és mivel a végén szemlátomást jobban mozgott nálam, örültem, hogy nem 60 km volt a táv, mert akkor lehet nem én érek be elsőnek.

56,2 km, 400 m szint, 4 óra 48 perc, 5:08/km átlag, 149 bpm átlagpulzus.
Ebben most nem hagytam semennyit se.

No és hogy mit jelent 100 kilométert futni? Elmentem szállásra, hengereztem, nyújtottam, lezuhanyoztam, elballagtunk ebédelni a Kiskastály étterembe, két fogás kényelmesen, nyugisan elfogyasztva, kávé, majd átsétáltunk a cukrászdába sütizni, aztán parkon keresztül a sportpályára mentünk, ott még fél órát beszélgettünk a napsütésben a crew-val… Na és akkor kezdtek el szállingózni a 100km teljesítői! Az 50 km is sok idő, de százra tényleg rámegy a napod.

Szilvi, szintén álom idővel ért be még világosban, 9 óra 46 perccel, első nőként, abszolútban is hatodikként. Ez egy jó nap volt!
Mondtam kis feleségemnek és Szilvinek is, hogy ha jövőre a 100 km-re neveznék, akkor beszéljenek le, mert elég volt az 5 óra, de csak nevettek, hogy na persze, el nem hiszik, hogy nem akarok indulni.
És mostmár én sem.

fotók: TillasPhoto, Abai Róbert, saját

Képek, videók, eredmények: https://www.futafold.se/8-szederkeny-boly-100-km-nevezes/

Vélemény, hozzászólás?