A Tóparti Futópartira már gyakorlatilag hazajárunk, úgyhogy nem volt kérdés, hogy az idén résztvegyünk-e. Ezúttal velünk tartott Dani barátom is, aki még nem futott félmaratonnál hosszabb távot. Így ez a derűs, meghitt futóesemény számára jelentős mennyiségi ugrást jelentett — és persze minőségi ugrást is a kiváló érdi társaság miatt.

Dani rövid távon gyorsabb nálam (ezzel Kalotaszegen szoktam szembesülni), hosszabb távon pedig még nem indult, úgyhogy mindenre fel voltam készülve, amennyire emberileg lehetséges.

Az alábbiakban Dani vendégposztját olvashatjátok. Szerencsére adott címet a bejegyzésnek, különben kénytelen lettem volna “Velencei gondola-tok”-ként megosztani. Azt hiszem, így mindenki jobban járt. Kösz, Dani!

Két éve, amikor újrakezdtem futni, nem volt különösebb célom. Kipróbáltam dilibogyó helyett és bevált. Azóta fix pontja a heteimnek a 20-30km futás.

Tavaly már 3 félmaratont is futottam. Szeretem azt a távot, mivel folyton kifutom a tüdőm, ezért általában elég gyorsan, 1:40-1:45 között beérek és ezért kapom a megerősítő dícséreteket. Azt persze csak én tudom, hogy ez mindig azzal járt, hogy 16k-18k körül kiköptem a belem és csak kemény küzdelmek árán értem el, hogy elvonszoljam magam a célig. Szóval az energiáim beosztása még messze nem ideális.

Olyan jó lenne egyszer úgy beérni, hogy nem halok bele…

Na és itt jön a képbe a 28k. Mert a fejembe vettem, hogy ha lenne élményem hosszabb távról, akkor jobban be tudnám osztani az erőmet a félmaratonon. Nem lenne a cél az a bizonyos valaha volt leghosszabb táv. 

A Tóparti Futópartiról Lemúr Miki már tavaly is mesélt, hogy milyen jó hangulatú esemény. Így idén a Vivicittára készülés részeként gondoltam bevállalom az április 4-i versenyt.

A Lemúr volt olyan jófej, hogy reggel Budakeszin felvett, a felesége a futás alatt vendégül látta a családomat és még a napsütést is elintézte. Szóval nekem tényleg csak futnom kellett.

A rajtnál találkozhattunk Rrróka kartárssal (akiről már sokat hallottam és olvastam itt a blogon, de még sosem láttam ÉLŐBEN) és még néhány futóismerőssel. Verhetetlen érzés volt a tóparton gyönyörű időben jó társaságban melegíteni, készülni a rajtra.

10-kor elindult a talán 1000 fős mezőny a keskeny velencei tavi bicikliúton. Azt lőttem be magamnak, hogy a szuper FitbitSurge-t bevetve nem az időre fogok figyelni, hanem a pulzusomra. 20k-ig nem akartam a Cardio szint fölé menni, ami nálam 154bps. ehhez tökéletesen passzolt a Rrróka által diktált 5:05-5:10-es tempó. Úgyhogy nézelődve, a Spotify Rock Workout listáját hallgatva faltam a kilométereket.

Profi módon, 5km-enként volt frissítőpont, ahol házi gyártású pogácsákkal, kókuszgolyókkal gyümölcsökkel vártak minket. Én 15k-ig nem vettem el semmit, utána vizet, isodrinket ittam, majd 20k-nál betoltam két fini kókuszgolyót is.

A Rrróka és Lemúr Miki vezette rajjal mentem kb 18k-ig, amikor éreztem és láttam is, hogy felcsúszott a pulzusom 160 körülre, úgyhogy visszavettem kicsit a tempóból. Innentől egyedül mentem, bár még 3-4 k-ig láttam Lemúr Mikiéket az egyenes szakaszokban. 

A 21k-26k közötti Pákozd-Dinnyés szakasz végig alattomosan emelkedett, de az utolsó 2 k-ra még maradt erőm egy hajrára, így végül sikerült a második 14k-t gyorsabban futni, mint az elsőt. A vége 2:24:37 lett.

Rrróka 4-5, Lemúr 2-3 perccel előttem ért be. Remek élmény volt és jó érzés felnőni ehhez a félmaratonnál hosszabb távhoz.