– 1h 54′ alatt

Hogy Pannonfunk sporttárs ne győzzön akkora mérhetetlen fölénnyel (az idén többet akar futni, mint mi ketten, össze is jön neki), tegnap Rrrókával beleiramodtunk a vakvilágba (még világ volt, mikor indultunk, s vakoskodás lett, mire hazaértünk). Menet közben kaptam egy alapozást a chi futásról (Rrróka nemrég szert tett egy témába vágó könyvre, még nem ért a végére, én nem olvastam, de már megbeszéltük). Erről ő majd részletesebben is fog írni, egyelőre elég annyit tudni, hogy ez a módszer "a Tai Chi gyakorlatok belső áramlását ötvözi a futás energiájával", és ha a tájfutással kombináljuk, az a táj chi.

Rájöttem, hogy spirituálisan már régóta művelem a chi futást, ugyanis az elmélet a kis lépések filozófiáját követi, már nem úgy, hogy 20 centiseket lépünk, hanem hogy a testünkre odafigyelve, azt nem szétgyilkolva/megerőszakolva, hanem élvezettel futunk, fokozatosan növelve a terhelést. A horizont távoli pontjára függesztjük a tekintetünket, hatékonyan, ergonomikusan mozgunk, feloldódunk a flow áramában, fülünk belelobog a szélbe.

Míg a Fundoklia tanösvényét mértük hosszában, filozofikus hangulatba ringattuk magunkat, és megtárgyaltuk, hogy bizony a hirtelen jött nagy fellángolások nem nagyon jók. Annak a történetnek, hogy a puhos cuci leteszi a fánkot, felpattan a fotelből és jövő csütörtökre félmaratont akar futni, annak csak egy vége lehet: túledzi magát, lesérül, és hamar újra a fotelben találja magát, vigaszként fánkot majszolva. Hasonló a helyzet a fogyókúrával: a drasztikus diéta kikészíti a szervezetet, előbb-utóbb jön a szuperkompenzáció, és többet szed magára a delikvens, mint amekkora vágósúllyal nekiveselkedett a kalandnak. Az életmódváltásra bizony meg kell érni mentálisan is, az ifjonti heveskedésnek nincs helye ezen a terepen, főleg, ha már nem ifjonti testről beszélünk.

A tetőn (vagy hogy a filozófiánál maradjunk, a Platón) már kezdett ránkesteledni, így kihagytuk a bányát, visszakanyarodtunk az autópálya felé. A hídon betoltuk Rrróka narancsos csokiját (ő imádja, én meg soha nem vennék, mert utálom, de a másét megeszem), majd nekirugaszkodtunk az utolsó szakasznak. A sötétben szinte beleszaladtunk egy kutyafalkába, amely a tanövényen igyekezett az ellenkező irányba, de a gazdik résen voltak, mi pedig túl fáradtak a konfrontációhoz (plusz elég büdösek),  úgyhogy incidensek nélkül zajlott le a találkozás. 

Ha az idő engedi, csütörtökön Helgával is erre futunk. Illene kimosnom a futócipőmet, de nem fogom. Elegem van a szerepjátszásból. Fussatok ti is érzelmileg éretten!