– 2h 01′ 00" alatt
– st: Megadeth – Endgame; Magtens Korridorer – Milan Alle

Rrróka barátom üdült, így egyedül vágtam neki szombat este az Érd körüli dombságoknak. A Fundoklia-völgyi tanösvény után (egyre több fiatalt látok itt üzekedni, eszembe is jutott, hogy ez igazából "kanösvény", de rögtön el is hessegettem a fejemből ezt a nem túl sikerült szóviccet), szóval átvágtam az M7-es fölött, végig a levendulamező mentén (nem tudom, kinek jut eszébe sok négyzetkm-en levendulát ültetni, ha valaki tudja, mondja meg), majd az elhagyott laktanya (?) előtt, az Esztergályos utcánál kénytelen voltam átmenetileg visszatérni a civilizációba. Ez nem tartott sokáig, az első lehetséges alkalommal letértem az aszfaltról, és ész nélkül futottam tovább északnak. Itt kezdtem fáradni.

A terv az volt, hogy egy órát futok, aztán fordulok vissza, és nagy volt a kísértés, hogy az egy óra leteltét a földön ücsörögve várjam be. Aztán összeszedtem magam, eszelősen hatoltam tovább az ismeretlenbe. Végül egy olyan részen csippant az egy óra, ahol jobb oldalt erdő, bal oldalt kertek voltak. Otthon megnéztem a térképen, azt mondja, ez már Biatorbágy üdülőtelepének a határa.

Nem időztem sokat, mert egyből megtaláltak a szúnyogok, térültem, fordultam. A pulzusom 162 bpm körül járt, teljesen jó, az út enyhén lejt, hajrá! Nem engedtem, hogy csábítson a lejtés, az előző tempót tartva, kiegyensúlyozott ütemben toltam hazáig. A Google Maps 9,96 km távolságot mutat egy irányba, de ez valamivel több lehet a szintkülönbség miatt. Végül itt egy fotó, amit a blog hűséges olvasóinak lőttem, hasonló jó futásokat kívánva. A címe: Levendulamező alkonyi fényben.