2015. januári Yours Truly

2015. januári Yours Truly

Loading

domb1.jpg

A Delta főcíme futókra hangolva

Elég frankón összeszerveztük a januári Yours Truly-t, a legjobban az időjárást sikerült, szembeszél, havaseső, -1 °C, alattunk latyak és hó felváltva.

start_1.jpg

Eléggé esett a rajtnál a hó, de az a nyomi, egybőlelolvadós fajta.

A rossz idő dacára összejöttünk vagy huszan a gátnál, ahonnan Érd tetejére indultunk, felfelé csatlakoztak még hozzánk 15 kilométert futók is, ők megúszták kihagyták a legszebb emelkedőket, viszont azt tapasztalhatták, hogy kicsit azért túloztam, amikor azt állítottam a felhívásban a 25 kiriről, hogy a második fele végig lejtő. Akad ott is három kisebb bucka, de az ilyeneken már csak nevetünk!
Szuper autós frissítésünk volt, Évi futótársunk sütött islert, meg parmezános-rómaiköményes pogácsát, vittünk teát, vizet, kicsit talán még túl is készültünk a 25 kilométeres távhoz, ahogy elnéztem a befutókat, senkinek nem okozott problémát teljesíteni, mindenhol volt mosoly. 🙂 

islerpogi.jpg

friss.jpg

domb2.jpg
Visszafele nem csak lejtő van.

Egyébként vagánykodva többször is előreszaladtam a dombokon a jó fotótémák miatt (persze aztán elég bénán kivitelezve), csináltam is 189-es max pulzust úgy, hogy elméletileg 185-öt tudnék… Most már tényleg ki kell mérnem.

befut.jpg

Zsolt hagyja a 25 kirit utó ifjó titánokat hajrázni.

Hatan maradtak a gáton még öt körre, vagyis az ötvenes távra, illetve, ki ne felejtsem, hogy Zsolt barátunk eleve futva jött Battáról, és futva is ment haza, vagyis 60 kirit tett meg. Elég jó volt az ultrafutók aránya a csapatban. 🙂

ultra.jpg

Érdi ultrák!

 

Jelenleg Érd a 4. helyen áll a kilométerek település szerinti összesítésében, 35-en 841 kilométert hoztunk össze, ami nagyon sok, de nem bízhatjuk el magunkat, hiszen tudom, hogy Pécsett és Dunaújvárosban sokkal többen futottak annál, mint amennyien be is küldték a távjukat, szóval februárban mindenki hozzon magával még egy embert! 😀
Nem is tudom mit mondhatnék még.
Ha az időjárás engedi februárban a Süle50 kört is megszervezük!

UPDATE:
Évi elküldte a kiegészítésát az 50 km-hez, köszi! 🙂

“Ott maradtunk hatan, biztos mindenki másért, én azért, mert annak a szép körnek túl gyorsan vége lett, meg jó edzés ez a nagy tavasz előtt. Az újabb 25 km öt oda-vissza kör a gáton. Az első kör ment valahogy érkezési sorrendben, egyesével-kettesével, ahogy az ábra mutatja. A nagy városi körön fölfelé szembeszél, vissza jó szándékú hátszél szórakoztatta a futókat, itt a gáton stabil oldalszél oda-vissza, akupunktúrás hószilánkokkal. A második körtől négyen mentünk együtt, és folyamatosan tartottuk a lelket egymásban, körönként újabb motivációt találtunk ki: 30 után iszunk kólát, 35 után beszélünk a forró levesről, 40 utána forró fürdőről, aztán jöttek a találmányok, fűtőszálas kesztyű kéne legközelebb, mondjuk napelemmel. Majd a pörölycsapás az agynak, ahogy Szily Laci írta, szóvicceket magyaráztunk. Akkor már megtelt a gát derék érdiekkel, akik lekutyasétáltatták az ebédet, és egyszer mi is befejeztük, azóta alig várom a februári Süle50-et!”

 

3 thoughts on “2015. januári Yours Truly

Hozzászólás a(z) rrroka bejegyzéshez Válasz megszakítása