2010 utolsó futása

2010 utolsó futása

Loading

Jól kiterveltük, hogy az évet futással fejezzük be, és Lemúr Miki hősként három óra alvás után is bevállalt egy óra edzést. Jutalma sem maradt el, vittem neki olvasnivalónak komolyképregényeket (Persepolis, Sandman, Watchmen). Cserébe megvendégeltek egy jóféle mézes zöldteával és megígérték, hogy a sörösdobozokat elteszik nekem a sörkollektoromhoz.
A röpködő mínuszok nem szegték kedvünk, a Fundoklia-völgy havas emelkedője felé vettük az irányt. Rég találkoztunk, és mint az köztudott az én pofám be nem áll, pedig félő, hogy teljesen kihülök belül, szóval eldumálgattunk a karácsonyi ajándékozásról, pl. hogy ugyanazt a képregényt vettük egymással a feleségemmel (Setét Torony), hogy a nőknek ruhát vásárolni nehéz ügy, és a sok karácsonyi látogató is az. Visszafelé a fotózás-mélységélesség-zoomig jutottunk, érintettünk némi politikai vonalat, majd beestünk egy boltba, ahol Lemúr Miki sportolókhoz nem illő termékeket vásárolt, meg két fruktózos csokit, az egyiket nekem, ismer engem a barátom.
A kapujukban BUÉKoltunk egyet, én pedig tovább szaladtam papírzsepit vásárolni, majd haza. Így 13,9 kirit teljesítettem 1 óra 20 perc alatt, Lemúr Miki pedig 11,5 km körül pár másodperccel még túl is teljesítve a kitűzött egy órát. Jó kis utolsó futás volt 2010-re. BUÉK! 🙂

Idő: 01:19:54
Táv:
13.9 km
Tempó: 05:44

5 thoughts on “2010 utolsó futása

Hozzászólás a(z) rrroka bejegyzéshez Válasz megszakítása